VIDOVDANI (SZENT VITUS NAPI) ÜNNEPSÉG – 2019

Ebben az évben is megünnepelte VidovdanSzent Vitus napját a magyarországi szerb közösség Budapesten és Szentendrén. Az ünnepség fő szervezői a szentendrei Szerb Egyházi Múzeum (Szerb Ortodox Egyházművészeti Gyűjtemény, Könyvtár és Levéltár), a Szerb Intézet és a Magyarországi Szerb Színház volt, az Országos Szerb Önkormányzat, a Fővárosi Szerb Önkormányzat és a többi fővárosi kerületi szerb önkormányzatok támogatásával.

Az egésznapos program mely a „Vidovdáni maraton” nevet viselte a Magyarországi Szerb Színház színészeinek előadásában három különböző helyen került sorra: Pesten, Budán és Szentendrén. A reggeli programot követően a Vidovdáni ünnepség keretében a budapesti Szent György nagyvértanú Szerb Ortodox templomban szolgáltak szent liturgiát, melyet a „Szent Serafim Sarovski” kórus kísért.

Az liturgia és az azt követő ünnepi fogadás után a résztvevők folytatták útjukat a Budai várba, ahol a Stefan Lazarevic Despota palotája előtt a paróchusok megtartották a koszovói hősöknek szánt megemlékező istentiszteletet, majd a hazai szerb kisebbség képviselői: Rusz Boriszláv a Fővárosi Szerb Önkormányzat elnöke, Rusz Igor az Országos Szerb Önkormányzat alelnöke, koszorúkkal rótták le tiszteletüket, melyeket az épületen található emléktáblára helyeztek el. Az eseményen többek között részt vett Iván Todorov a Szerb Köztársaság budapesti nagykövete, valamint Lásztity Péró a Szerb Intézet igazgatója is. Délután folyamán, az ünnepség további, szentendrei helyszínén szintén koszorúzással emlékeztek meg az ünnepről, melyet Szent Lázár cár szobránál helyeztek el. Majd a helyszínen folytatását vette a Vidovdáni vers-maraton.

Az ünnepség záróprogramja az újonnan megnyílt Szerb Egyházi Múzeum udvarán zajlott Szentendrén. A gondosan összeállított és színes programban részt vett: a „MOBA” – belgrádi női énekkar, „Szent Serafim Sarovski” – férfikórus, Básits Branka népdalénekes, akit harmonikán Wertetics Szlobodán kísért, és nem utolsó sorban a Magyarországi Szerb Színház tagjai.

Fotók: Bada Zoltán – történész, tudományos munkatárs (Szerb Intézet)

(Szent Lázár cár szobra Szentendrén a Budai Szerb Ortodox Püspökség udvarában – vers-maraton a Magyarországi Szerb Színház előadásában)
(Lásztity Péró a Szerb Intézet igazgatója interjút ad a “Srpski Ekran” szerb televíziós magazinnak)

(Koszorúzás Szent Lázár cár szobránál Szentendrén és megemlékező istentisztelet)

(„MOBA” – belgrádi női énekkar)
(Básits Branka népdalénekes és Wertetics Szlobodán)