SZENT VID NAPI ÜNNEPSÉG – 2020

Ebben az évben is megünnepelte Vidovdan – Szent Vitus (Vid) napját a magyarországi szerb közösség .

Az egész napos program mely a „Vid napi maraton” nevet viselte a Magyarországi Szerb Színház színészeinek előadásában az alábbi településeken került sor: Lóréven, Ráckevén, Szigetcsépen, Százhalombattán, Pomázon, Budakalászon, Budapesten és Szentendrén.

Reggel a Vid napi ünnepség keretében a budapesti Szent György nagyvértanú Szerb Ortodox templomban szolgáltak szent liturgiát, melyet a „Szent Serafim Sarovski” kórus kísért.

Késő délután Szentendrén közreműködött továbbá Milesa Stefanović-Banović és Danica Perunčić is, akik szerb népdalokkal színesítették a műsort.

Az ünnepség fő szervezői: budapesti Szerb Intézet Nonprofit Kft., a Magyarországi Szerb Színház, az Országos Szerb Önkormányzat, a Fővárosi Szerb Önkormányzat, Szerb Kulturális és Média Kft., a Szentendrei Szerb Önkormányzat, a főváros IX., XIV. és XIX. kerületi szerb önkormányzatai a Budai Szerb Ortodox Püspökséggel együttműködve.

(A fényképekért köszönet illeti a Magyarországi Szerb Színházat és Szerb Kulturális és Média Kft-ét)

This image has an empty alt attribute; its file name is 106100847_2110520809091633_2981978128756654601_o-1024x683.jpg
Az ünnepség kezdete – Lórév
This image has an empty alt attribute; its file name is 106202353_2110521265758254_1200193340965538560_o-1024x683.jpg
Az ünnepi program folytatása – Ráckeve
This image has an empty alt attribute; its file name is 83306417_2110522112424836_988450675162652346_o-1024x683.jpg
Rusz Milán a Magyarországi Szerb Színház igazgatója – Szigetcsép
This image has an empty alt attribute; its file name is 106318317_2110524442424603_8139478511736720965_o-1024x683.jpg
Szent Vid napi maraton – Százhalombatta
This image has an empty alt attribute; its file name is 106137301_2110527042424343_3995224383761642439_o-1024x768.jpg
Istentisztelet Stefan Lazarevic Despota palotája előtt a Budai Várban
This image has an empty alt attribute; its file name is 106196857_2110528215757559_8449942024532433959_o-1024x683.jpg
Koszorúzás Stefan Lazarevic Despota palotája előtt a Budai Várban
This image has an empty alt attribute; its file name is 106534762_2110530489090665_199797673037754795_o-1024x683.jpg
Ember Jurkovits Zorica a Szerb Kulturális és Média Kft. ügyvezetője – Budakalász
This image has an empty alt attribute; its file name is 106279054_2110532939090420_2418399463065974598_o-1024x683.jpg
A program folytatása – Pomáz
This image has an empty alt attribute; its file name is 106421877_2110532885757092_2681619740426947554_o-1024x683.jpg
Pomáz
This image has an empty alt attribute; its file name is 106466804_2110533062423741_311930748835222606_o-1024x683.jpg
Istentisztelet Szentendrén
Koszorúzás Szentendrén