Tódor-szombat egy mozgó ünnep, amelyik minden évben a Nagyböjt első szombatjára esik. Az ünnep Szent Teodor Tiron († 306.) nagyvértanúról kapta nevét, akit a néphagyomány a szarvasmarha és a lovak védelmezőjének tart. A szerb ortodox egyház az ónaptár szerint február 17-én tartja az ünnepét, de a népszokások ún. Tódor-szombathoz (Todorova subota) kapcsolódnak.
Csakúgy, mint Szerbiában, a magyarországi szerbek ünnepkörében is jeles napnak számított a Tódor-szombat. A következőkben ezekből a hiedelmekből, népszokásokból hozunk néhány példát:
A Szeged környéki szerbek úgy tartották, hogy Tódor-szombat éjjelén fehér lovak és lovasok járják az utcákat, akik közül a legfélelmetesebb Szent Tódor alakja, aki „fehér lovon jön, kezében pálcát tart és ahol ég a lámpa, ott pálcájával üti az ablakokat“. Az ún. Tódor-lovasok évente csak egyszer láthatók a Tódor-hét során, a Nagyböjt első hetén.
A lórévi szerbek körében szintén félelmetes alakként jelenik meg. Frankovics György néprajzi gyűjtése alapján a helyiek a rossz gyerekeket ijesztgették ezen a napon: „Ide Todor bez glave!” (Jön a fejnélküli Tódor!) – mondattal.
Eközben Magyarcsanádon úgy tartották, hogy e napon bünteti meg Szent Tódor a bűnösöket.
A battonyai szerbek Szent Tódort kentaur formájában képzelték el: emberi felsőrésszel, lótesttel és lólábakkal, patákkal.
A tódorlovasok kinézete khtonikus-démonikus karakterjegyeket mutat. Gyakran ló alakban, vagy lovasként képzelték el őket. A társadalmi és a hiedelemvilág fejlődése során az istenségek és a démonok fokozatosan emberi alakot nyertek, de kezdetben még nem veszítették el az állati mivoltukat. A további fejlődés során az állatok az istenségek társaivá vagy attribútumaivá váltak, emberi formában. Az attribútumok a pogány istenségek fontos jellemzői, melyeket aztán később a keresztény szentek is megörököltek, ill. átvettek. Ezzel magyarázható Szent Tódor ábrázolása is, ló kíséretében, lovas vagy kentaurhoz hasonló alakban. (Zečević, 1974: 132-133.)
A Budapest környékén élő szerbek Tódor szombatját tabukkal övezett napnak tartották: tilos volt este a házat elhagyni, szigorúan böjtöltek (nem ebédeltek és vacsoráztak), nem gyújthatták meg a lámpákat sem.
Sok helyen búzát és gabonát főztek Tódor szombatján. A néphit szerint, az aki ezen a napon megkóstolja a „koljivo”-t (főtt búzát) megálmodja majd a boldog jövőt, a fiatalok pedig meglátják majd álmukban kiszemeltjeiket. A baranyai Lippóban Tódor szombatján egy rituális, kerek kalácsot sütöttek (ún. Tódor-kalácsot) amit különböző levél és gomba formákkal díszítettek fel, amelyeknek szintén mágikus funkciója volt.
A koljivo (amelyet meg kell különböztetni a nyers búzától) és a szombat ünneplése nem a régebbi politeista, hanem az új, keresztény szokáskörből eredeztethető; Szent Tódor kultuszához kifejezetten nem kapcsolódnak. (Kulišić-Petrović-Pantelić, 1970: 297)
A Tódor-szombathoz kapcsolódó népi hiedelmek és népszokások szinkretikus vallási jelenségek, akárcsak a karácsonyi és a védszentünnepi (Krsna slava) hagyományok. Érdekesség továbbá, hogy e jeles naphoz kapcsolódó hiedelmek és szokások, más szláv és nem szláv népek hiedelem- és hagyományvilágában is megtalálhatóak.
FORRÁS:
Kulišić, Špiro –Ž. Petrović, Petar –Pantelić, Nikola. 1970. Srpski mitološki rečnik, Nolit, Beograd
Zečević, Slobodan. 1974. Rusalke i todorci u narodnom verovanju istočne Srbije, Glasnik Etnografskog muzeja 37, 109−139.
Frankovics György. 1997. Todori, sveti Tiodor – Tódor lovak, Honismeret 25. évf. 1. sz.
