ÜNNEPÉLYES DÍJÁTADÓ

SZERB NYELVI, HELYTÖRTÉNETI, TÖRTÉNELMI ÉS NÉPRAJZI ANYAGGYŰJTÉSRE KIÍRT 2019. ÉVI PÁLYÁZAT EREDMÉNYEI

2019. nyarán az Szerb Országos Önkormányzat és a Szerb Intézet közös pályázatot írt ki  ”Magyarországi szerb nyelvi, helytörténeti, történelmi és néprajzi anyaggyűjtés” címmel. A pályázatra olyan egyének is nevezhettek, akik nem rendelkeznek szakmai előképzettséggel, valamint csoportos nevezésre is lehetőség volt (pl. tanárok és diákjaik). A beérkezett pályaműveket a következő témákban várták: szerb eredetű mikrotoponímák, lokális szerb vezetéknevek, családnevek és becenevek gyűjtése, lokális kifejezések, fotódokumentációk a szerb feliratokról, valamint, egykoron vagy ma is szerbek által lakott település szellemi kulturális értéke.

A pályázat pénzügyi kerete bruttó 1.000.000 Forint volt.

A meghosszabbított pályázati határidőig, 2019. decemberéig összesen nyolc pályázat érkezett be. A pályázati kiírásnak eleget téve, szakmai bíráló bizottság értékelte a pályázatokat melynek tagjai: Dr. Mladena Prelić (Belgrádi Tudományos Akadémia, SANU), Lásztity Péró, a budapesti Szerb Intézet igazgatója és Káplán Szofia (kulturális antropológus – Szerb Intézet) voltak.

A pályázatokat tekintve a Bizottság örömmel vette tudomásul, hogy a munkák nagyrészt megfeleltek a pályázati javaslatban foglalt követelményeknek. A beérkezett pályázatokat a pályázati kiírásban szerepelt kritériumok és szempontok szerint rangsorolták – az összegyűjtött anyag mennyisége és értéke, a dokumentáció és a dokumentáció műszaki minősége alapján.

Szintén a pályázati kiírásnak megfelelően, a végleges eredményeket a Szerb Országos Önkormányzat Kultúráért Felelős Bizottsága hozta meg, 2019. január 27-én tartott ülésén. A Bizottság elfogadta a Bíráló testület javaslatait, továbbá döntött a teljes pályázati keret kiosztásáról.  

A díjazottak listája:

  • I. helyezést ért el, valamint különdíjban részesült kiemelkedő munkájáért Dujmov Dragomir, a budapesti Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Gimnázium tanára „Hercegszántói utcák” pályázati kóddal által ellátott munkájával, amelyben összegyűjtötte, dokumentálta és digitális térképén megjelenítette a Hercegszántó utcáinak hagyományos neveit, valamint a Hercegszántói-térség egyes részeinek a nevét.
  • II. helyezést ért el Vukovics Cvéta történelem szakos középiskolai tanárnő Dunaszekcsőről, aki „Sofronije Kirilović“ kóddal jelzett nagy terjedelmű munkájában szisztematikusan összeírta és fényképesen dokumentálta a dunaszekcsői szerb nyelvű feliratokat.
  • III. helyezést ért el Slavica Zeljković a magyarországi szerb nyelvű hetilap „Srpske nedeljne novine” újságírója és a budapesti  Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium kollégiumának nevelője. Beadott pályázata, mely a „Peškir“ kóddal küldött be, a következő címmel: „A lóréviek élete a nyelvi értékek tükrében”. Munkája több helyiekkel készített interjút is tartalmazott, valamint értékes fényképgyűjteményt a szerbek életéből Lóréven. Az által összegyűjtött anyag lingvisztikai kutatások fontos bázisát képezheti.

A pályázat további nyertesei:

  • Elismerő oklevélben és pénzjutalomban részesült továbbá Kotorcsevity Julianna, a magyarországi Szerb Pedagógiai és Módszertani Központ igazgatója és a budapesti Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Gimnázium tanárnője. Munkájában, amelyet a „Treći sokak“ kóddal látott el, egykori diplomamunkájának bővített változata, melyben a lórévi nyelvjárás lexikológiáját vizsgálta.
  • Szintén hasonló elismerésben részesült Rusz Borivoj, egykori képviselő Deszkről, aki három pályázatot nyújtott be: “Žito je pokosio, pa se umorio”, “Pomoga” és “Bundás” kóddal ellátott műveket. Az első munkában – amely a zsűri legnagyobb figyelmét is felkeltette – a 19. század végén és a 20. század eleji Deszk és Marosmente mezőgazdaságát mutatta be, nagy hangsúlyt fektetve a mezőgazdasággal kapcsolatos lokális szókincsre. Egy másik munkájában a battonyai születésű nagyapja, Milan Petkov (1909 – 2014) nyelvkincsének „érdekes és ismeretlen” kifejezéseit gyűjtötte össze. Harmadik munkájában gyermekkori visszaemlékezéseit gyűjtötte össze az egykori tanyasi életmódról Battonyán.
  • A Bizottság nagy örömére, további elismerésben részesült Tyoszity Branka gimnáziumi tanuló, aki „Folklor” kóddal ellátott munkájában szülőfalujáról Lórévről írt, „Selo na Čepelskoj adi, Lovra“ címmel melyben egyedülálló nyelvi-, néprajzi anyagot gyűjtött össze, fényképekkel kiegészítve.

Összeségében a Bíráló Bizottság úgy vélte, hogy a pályázatra beküldött munkát eleget tettek a kiírásban foglaltaknak.

A díjak ünnepélyes átadását az Szerb Országos Önkormányzat dísztermében tartották, 2020. március 11-én.

SZOÖ – SZI

(FOTÓ: Káplán Szofia – tudományos munkatárs, SzI)