A GRÁBÓCI BÚCSÚ

Szent Péter és Pál apostol ünnepéhez kapcsolódva, most vasárnap, július 18-án tartják a Grábóci monostorban az egyházi-világi találkozót, vagy ahogyan a népnyelv nevezi: a “grábóci búcsút”.

A grábóci szerb ortodox kolostor és templom (szerbül: Manastir Grabovac) a Tolna megyei Grábócon található, ahová a 16. század végén érkeztek ortodox szerb szerzetesek a dalmáciai szerb Dragovity kolostorból. A hely több évszázadon át a „magyarországi szerb kultúra Athénje”-ként volt ismeretes, de egy időben a szerb-ortodox papképzés központja volt.
Ma a magyarországi szerb közösség egyik legismertebb búcsújáróhelyeként tartják számon. Bár a temlomot Szent Mihály arkangyal tiszteletére szentelték fel, a fő ünnepe nem a templombúcsú lett, hanem a Szent Péter és Pál apostol ünnepéhez kapcsolódó összejövetel (szerbül “sabor”), melyet minden évben, hagyományosan az ünnep hetének vasárnapján rendeznek meg.

A közelgő eseményhez kapcsolódóan kiválogattunk néhány fényképet a kolostor múltjából. A fotók Babity Alexej, egykori grábóci szerzetes hagyatékából származnak, aki egészen haláláig, 1974-ig élt itt, a kolostor egyetlen szerzeteseként. A fényképeinek és a dokumentumainak eredeti példányai jelenleg a Völgységi Múzeum tulajdonában vannak, Bonyhádon.

 Babity Alexej szerzetes a kórusban
Jogtulajdonos: Völgységi Múzeum
Azonosítószám: F.96.1023
Forrás: https://mandadb.hu/tetel/112822/Babity_Alexej_az_oltarnal
Búcsús körmenet
Jogtulajdonos: Völgységi Múzeum
Azonosítószám: F.96.1018.
Forrás: https://mandadb.hu/tetel/112330/Kormenet
Búcsús körmenet
Jogtulajdonos: Völgységi Múzeum
Azonosítószám: F.96.1042
Forrás: https://mandadb.hu/tetel/132299/Kormenet
Muzsikaszó a grábóci búcsún
Jogtulajdonos: Völgységi Múzeum
Azonosítószám: F.96.1029
https://mandadb.hu/tetel/127924/Graboci_bucsu
Közösségi munka a monostor kertjében
Jogtulajdonos: Völgységi Múzeum
Azonosítószám: F.96.978.
Forrás: https://mandadb.hu/tetel/109732/Munka_a_kertben

Képek forrása: https://mandadb.hu/