A „KÉP ÉS EMLÉKEZET” PROJEKT BEMUTATÁSA SZÁZHALOMBATTÁN

2021. december 10-én (pénteken) a Százhalombattai Szerb Önkormányzat közös helységében, a Szerb klubban került megrendezésre a budapesti Szerb Intézet és a Budai Szerb Ortodox Püspökség közös projektjének, a „Kép és emlékezet” kutatás bemutatója. Az Intézet munkatársai által rövid bemutatásra került a projekt és annak kitűzött céljai, valamint az elmúlt időszak eredményei. A kezdeti állapothoz képest mára jelentős mértékben nőtt a felgyűjtött és digitalizált néprajzi anyag, az intenzív terepmunkának köszönhetően melyet Hajdzsán Náda, a Szerb Intézet külsős munkatársa és Káplán Szofia, az Intézet etnológusa végez.

A terepmunka során szerzett tapasztalatok alapján azonban, a projekt résztvevői arra a döntésre jutottak, hogy a hangsúlyt nem a feldolgozásra, hanem az aktív kutatói jelenlétre kell helyezni. Ebből az okból kifolyólag tartották meg Százhalombattán, mint a soron következő kutatási helyszínen a bemutatójukat. Az előadáson résztvevőket Lásztity Péró, a Szerb Intézet igazgatója köszöntötte, aki röviden ismertette a hallgatósággal az Intézet munkáját és jelen projektet. Őt követően beszélt Hajdzsán Náda a projekt feladatairól, céljairól és gyakorlati oldaláról míg az eddig elért eredményekről Káplán Szofia ismertette.

A program végén a battai szerbek betekintést kaphattak a digitalizált fénykép-gyűjteménybe is.

A promócióról készült fényképekért köszönetet mondunk Csupics Nikolának, a Százhalombattai Szerb Önkormányzat elnökének.