TÁRGYALÁSOK A VAJDASÁGI MÚZEUMMAL

Lásztity Péró, a Szerb Intézet igazagatója és Rusz Boriszláv, a FSZÖ elnöke február végén hivatalos szerbiai tartózkodása alatt Tijana Pešteraccal, a Vajdasági Múzeum igazgatónőjével tárgyalt. A megbeszélés elején jelen volt dr. Milan Micić is, aki alapvető javaslatokat terjesztett a Múzeum elé a Szerb Intézettel közös tervekről az optánsokról szóló kiállítások bemutatására vonatkozóan. Lásztity Péró kiemelte, hogy a tervek megvalósításához az optáció témakörét vizsgáló, további kutatásokra van szükség. Továbbá hozzátette, hogy ez akár az Intézet és a Szentendrei Szerb Egyházi Múzeum közös projektjének a „Kép és emlékezet” kutatási munkájának kiegészítése is lehet.

Ezt követően Lásztity Péró azt javasolta a Múzeumnak, hogy fogadják el Jakov Ignjatovic emlékszoba létrehozásának javaslatát Szentendrén, amennyiben sikerül megfelelő helyszínt találni arra.

Továbbá kiemelte azt is, hogy a tervek között szerepel a Magyarországi szerbek néprajza 8. kötetének bemutatója is Szerbiában, amely eseményre a Múzeumot szeretnék felkérni házigazdán. Hozzátette: a promóciót egy deszki szerb néprajzi kiállítás kísérné, mely nem csak a téma iránt érdeklődőket, hanem a szélesebb közönséget is megszólítaná.

Az megbeszélésen résztvevők döntése alapján a mielőbbi közös munka érdekében április végéig elkészítik az említett tervek koncepcióját.

A találkozó végén a vendégeknek lehetőségük nyílt megtekinteni a Vajdasági Múzeum kiállítását, melyet az intézmény munkatársai Tijana Pešterac igazgatónővel együtt az mutattak be.

(Borítókép forrása: https://www.muzejvojvodine.org.rs/)