A SANU NEMZETI KISEBBSÉGEK ÉS EMBERI JOGOK TANULMÁNYOZÁSI BIZOTTSÁGÁNAK ÜLÉSE

2022. március 2-án 12.00 órai kezdettel a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia épületének aulájában tartotta a Nemzeti Kisebbségi és Emberi Jogi Kutató Bizottság ülését.

A testület napirendjén a következő témák szerepeltek:

  • A 2022. évi munkaterv megvalósítása
  • Javaslatok új igazgatósági tagokra
  • Kérdések és javaslatok

Az első napirend pontban Lásztity Péró, a Szerb Intézet igazgatója ismertette Vujicsics Tihamér – A magyarországi délszlávok zenei hagyományai című könyv új, bővített kiadásának belgrádi népszerűsítését. Megállapodtak, hogy a programot május 27-én 12 órára tervezik a SANU dísz termében. Az eseményen a terv szerint felszólalnak majd: prof. dr. Richter Pál, kiadvány felelős szerkesztője és az MTA Zenetudományi Intézet igazgatója; Jelena Jovanović levelező tag; Lásztity Péró, a Szerb Intézet igazgatója; dr. Danka Lajić Mihajlović (társszerkesztőként) és Vujicsics Marietta, diplomata, szerkesztőasszisztens, a hagyaték örököse.

Lásztity Péró emellett tájékoztatta a bizottságot, hogy az eseményre a Belgrádi Magyar Kulturális Központ figyelmét is felhívta, annak reményben, hogy ők is csatlakoznak majd a programhoz. Hozzátette, hogy a magyarországi promóciót idén június közepére tervezik.