SZERBEK BUDAPEST TÖRTÉNETÉBEN – BUDA ÉS PEST A SZERBEK TÖRTÉNELMÉBEN CÍMMEL TARTOTTAK TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁT

2023. december 8-án a Fővárosi Levéltárban tartották a “SZERBEK BUDAPEST TÖRTÉNETÉBEN – BUDA ÉS PEST A SZERBEK TÖRTÉNELMÉBEN” című nemzetközi tudományos konferenciát, amely Budapest egyesülésének 150. évfordulója alkalmából került megrendezésre.

A tudományos ülést Kerpel-Fronius Gábor, Budapest főpolgármester-helyettese, Kenyeres István, Fővárosi Levéltár vezérigazgatója és Rusz Boriszláv, a Fővárosi Szerb Önkormányzat elnöke nyitotta meg, míg a konferencia vendégeit és résztvevőit Lásztity Péró, a Szerb Intézet igazgatója köszöntötte.

Kerpel-Fronius Gábor, Budapest főpolgármester-helyettesének köszöntője

A program részletes programját és előadóinak névsorát alább láthatják:

A konferencia résztvevői (Fotó: Bada Zoltán)

A tudományos ülést a Szerb Intézet, Tököly Száváról készített kétnyelvű roll-up kiállítása kísérte.

A konferencia másnapján, december 9-én a következő kísérő programok közül választhattak az érdeklődők:

  • délelőtt 10 órától városnézés, ismerkedés Budapest szerb nevezetességeivel
  • 13–18 óra között hajókirándulás (a „Szeoba Napja”) Szentendrére, ismerkedés a város szerb nevezetességeivel

A program megvalósulásáért köszönettel tartozunk:

Szervezők
Szerb Intézet – Budapest Főváros Levéltára – ELTE BTK Atelier Interdiszciplináris Történeti Tanszék
Támogatók
Szerb Fővárosi Önkormányzat, Zuglói Szerb Önkormányzat, Szerb Országos Önkormányzat
Védnökök
Budapest Főváros Önkormányzata és a Szerb Fővárosi Önkormányzat