2023. december 15-én, pénteken ünnepséget tartottak a battonyai és Magyarország más részein élő szerbek optálásának 100. évfordulója alkalmából.
A program délelőtt 10 órakor a Battonyai Szerb Iskola és Óvoda épületében, vendégfogadással kezdődött, majd a szerb iskolában nyilvános órát tartottak „Út a bizonytalansághoz” (“Пут у неизвесност”) címmel, amelyben az iskola kórusa és a dráma tagozata lépett fel. A diákok „Reménnyel egy jobb holnapért” című színdarabot adták elő a közönségnek.
Ezt követően, Őex. Pantelic Lukijan budai püspök parasztázt (megemlékező istentiszteletet) tartott a battonyai szerb ortodox templomban. A szertartás után, a hívők és a résztvevők a battonyai vasútállomásra mentek el, ahol Milenkovic Dalibor szegedi esperes megszentelte a megemlékezés alkalmából készített emléktáblát, amelyet a vasúti épületen helyeztek el. A szentelést koszorúzás követte, melyen a magyarországi szerb intézmények képviselői vettek részt, akik kegyeletük rótták az optáció során elvándorolt szerb családok előtt.
Délután, 14:30-tól a Battonyai Szerb Önkormányzat tartott nyilvános gyűlést a Városháza épületében. 16:00 órától Dr. Milan Micic, író tartott könyvbemutatót, amelynek keretében „A magyarországi szerb optánsok a Jugoszláv királyságban (1921-1941)” című művét mutatta be.
A promóciót követően “Optáció Zentán és Törökkanizsán” címmel nyitották meg Basaric Miroslav, Njezin Radovan, Ruzic Aleksandar kiállítását a battonyai Művelődési Házban.
Az egész napos program zárásaként a Magyarországi Szerb Színház tagjainak előadását, valamint a Srpski Venac Szerb Kulturális Központ és a budapesti Nikola Tesla Szerb Gimnázium drámatagozatának darabját láthatták a nézők. A színházi programot az optáció alkalmából készített szerb nyelvű dokumentumfilm vetítése követte, amely a “Félbe vágva- száz év az optáció óta” (“Преполовљени – сто година од оптације”) címet viselte.
A program szervezői:
Szerb Országos Önkormányzat
Battonyai Szerb Önkormányzat
Szerb Intézet Non-profit Kft.
A fényképeket Bada Zoltán, a Szerb Intézet történésze készítette:
![](https://srpskiinstitut.hu/wp-content/uploads/2023/12/410182211_7645449742135878_1418233196194593836_n-1-768x1024.jpg)
![](https://srpskiinstitut.hu/wp-content/uploads/2023/12/410156564_7645454328802086_7007256471917096748_n-2-1024x768.jpg)
![](https://srpskiinstitut.hu/wp-content/uploads/2023/12/410182575_7645452088802310_8838983842333345540_n-1024x768.jpg)
![](https://srpskiinstitut.hu/wp-content/uploads/2023/12/410185180_7645465722134280_8553594465514558774_n-1024x791.jpg)
![](https://srpskiinstitut.hu/wp-content/uploads/2023/12/410156646_7645466985467487_3793447545140756566_n-868x1024.jpg)
![](https://srpskiinstitut.hu/wp-content/uploads/2023/12/410143782_7645468562133996_3318822760899424461_n-768x1024.jpg)
![](https://srpskiinstitut.hu/wp-content/uploads/2023/12/410170818_7645470262133826_1147879529159398836_n-768x1024.jpg)
![](https://srpskiinstitut.hu/wp-content/uploads/2023/12/410894036_7645470792133773_6868774737622381963_n-1024x768.jpg)
![](https://srpskiinstitut.hu/wp-content/uploads/2023/12/410159220_7645474632133389_6223933214475283416_n-1024x624.jpg)
![](https://srpskiinstitut.hu/wp-content/uploads/2023/12/410862454_7645475878799931_4634388740647647508_n-1024x768.jpg)
![](https://srpskiinstitut.hu/wp-content/uploads/2023/12/411003092_7645480058799513_5487613099900717560_n-768x1024.jpg)
![](https://srpskiinstitut.hu/wp-content/uploads/2023/12/410164972_7645480415466144_3986961899851060202_n-1024x768.jpg)